Egyesületünk sok éve, kedves tagtársunk, Kovácsné Annuska néni javaslatára hirdette meg a „Fogadj örökbe egy villanyoszlopot!” akciót. A felhívás halló fülekre talált, már az első évben sokan virágosították körbe a
1987. április 24-én tartotta alakuló közgyűlését a Kisújszállási Városvédő és -Szépítő Egyesület. A 35. évforduló alkalmából Ünnepi közgyűlést tartottunk, melyre szeretettel vártuk tagjainkat, társegyesületeink, civil partnereink képviselőit és ugyanekkor, április
Tegnap ünnepelte egyesületünk újjáalakulásának 35. évfordulóját. A Műemléki Világnap alkalmából védettségi táblával jelöltük meg a Vásár u. 34. szám alatti házat, majd az ünnepi közgyűlésre került sor a Városházán, ahol
Március 26-án délelőtt ismét látogatást szerveztünk a zsidó emlékparkba. Ki gyalogosan, ki kerékpárral érkezett a helyszínre, ahol Ari Géza tagtársunk kalauzolta a látogatókat. Bemutatta a temető nevezetes sírköveit, mesélt az
Török Imre lelkipásztor 1904-től 1942-ig szolgálta városunk gyülekezetét, aki az általa, 1906-tól 38 éven át szerkesztett Szeretet című, havonta megjelenő, egyházi képes folyóiratban jelentette meg ezt a cikket. (Köszönjük, Ari
A Kisújszállási Városvédő és -Szépítő Egyesület március 26-án szombaton gyalog- és kerékpártúrát szervez a zsidó temetőbe.A gyalog indulókat délelőtt 9 órakor, a kerékpározókat 9.30-kor várjuk a Piculás Civilház előtt.Szeretettel várunk
Kedves Kisújszállásiak! Egyesületünk Te Szedd! szemétszedési akciót szervez 2022. március 18-án és 19-én. 18-án, pénteken délután – összefogásban a város oktatási intézményeivel – az előre szervezett diákcsoportok vesznek részt az
Egyesületünk március 14-én 17 órától rendezte meg a hagyományos Fáklyás felvonulást, városunk civil szervezeteinek, oktatási intézményeinek és lakosságának aktív közreműködésével. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 174. évfordulója alkalmából rendezett városi