Látogatás a zsidó temetőben

Folytatva a város különleges értékeit felfedező gyalogos- és kerékpáros kirándulások sorát, október 18-án délután 15 főnyi érdeklődő látogatott el a zsidó temetőbe, lelkes tagjaink (Fekete Istvánné és dr. Varga Zoltánné) szervezésének köszönhetően. Az egyesületünk által gondozott kegyeleti emlékhelyen Ari Géza tagtársunk várta a látogatókat és ismertette a temetőben nyugvók közösségének, valamint, az ott lévő emlékhelyeknek a történetét. Elhivatott kutatómunkájának eredményeként, érdekes, eddig sosem látott dokumentumokat és kegytárgyakat is bemutatott, az egykoron több, mint félezer lélekszámú kisújszállási zsidó lakosság életéről. A résztvevők ismét új élményekkel, információkkal gazdagodtak.

Az időjárástól függően, a gyalogos- és kerékpáros kirándulások az év hátralévő hónapjaiban is folytatódnak, melyre szeretettel várunk minden kedves, a városunk értékeit még inkább megismerni, felfedezni vágyó érdeklődőt!