Időutazás a gémeskút körül

Immár tizenharmadik alkalommal gyűlt össze számos érdeklődő a Városvédő és –Szépítő Egyesület meghívására a Pásztorkodás Emlékhelye körül. Öröm volt látni, hogy a közelgő eső ellenére sokan családostól érkeztek, és több bográcsban is rotyogott a pásztorétel. A rendezvényt támogatta Kisújszállás Város Önkormányzata, a Nagykun Hagyományőrző Társulás, a Nemzeti Együttműködési Alap, és számos helyi segítő is.

Szűcs Gábor és ifjú segítője Czibi Máté Püspökladányból közös csikós produkcióval szórakoztatták a közönséget. A fogatosok közül Szűcs István és Nagy Sándor sétakocsikázással, Monoki Attila és leánya, valamint a két bemutatót tartó csikós a gyerekek lovagoltatásával járultak hozzá az élmény fokozásához.

A tájházban a csipkeverők és a hímzők, a sátrak alatt a Szalma- és Csuhéfonók valamint Nagy István karikás ostor- és pásztorbot készítő mutatta be tudását. Új nevezőkkel, köztük gyerekekkel zajlott a karikás csörgető és vízhúzó verseny.

A 48-as Olvasókör Népdalkörei az időközben megérkező szeles, esős idővel dacolva nótáztak a sátrak alatt szintén kitartó közönségnek.

Köszönjük, hogy aktív részvételükkel teszik élővé a hagyományőrző programot! Jövőre is változatos programmal várjuk Önöket!