Kedves Kisújszállásiak!
Az elmúlt időszakban számtalan megkeresés érkezett a város lakói és az egyesület tagsága köréből egy városnév felirat elkészítésének igényével. Egyesületünk magára vállalta ezt a feladatot és hosszas ötletelés, felmérés után egy élőnövényes, egyedi városnév felirat megvalósítása mellett döntött, melynek elhelyezésére ma délután kerül sor a Lidl mellett található zöld területen.
A 150 cm magas, 20 cm széles, tűzihorganyzott, köracél betűket Nagy István tagtársunk készítette el.
A betűk belsejében – azok formájától függően – egy vagy két fiatal Tiszafa kerül elültetésre, melyet Lukács Károly kertész nevelt és ajánlott fel erre a célra. Annak érdekében, hogy a növények megfelelően tudjanak igazodni a betű formájához, s majd idővel körbenőni a vázat, kénytelenek vagyunk ebben a méretben elültetni őket. Ez azzal jár, hogy egy ideig, míg végleges formáját el nem éri a növény, a fém váz “csupaszon” áll, ami természetesen nem annyira mutatós.
Azzal a kéréssel fordulunk a város lakosságához, hogy osszák meg velünk kreatív ötleteiket, mivel tehetnénk a betűket látványosabbá, impozánsabbá erre az átmeneti időszakra! (Írjanak a Facebookon, vagy keressenek telefonon, a 06205774976 számon!) Az ékezetként, fémből készülő szívek gyártása folyamatban van a Goldkamin Kft. felajánlásaként, melyek egy későbbi időpontban kerülnek rögzítésre a megfelelő betűk fölött.
Kérjük, legyenek türelemmel és lássák bele a mostani feliratba azt a különleges szépséget, amely a növények megfelelő formálódása után díszíti majd városunkat! (Illusztrációként mellékeljük a képen látható feliratot, melyet városvédő kirándulásunk alkalmával fényképeztünk a tordai sóbánya bejáratánál.)