Írta: Nagy. Gy. Róza elnökségi tag
Februári közgyűlésünkön úgy döntöttünk, hogy ebben az évben a felnőttek számára is szervezünk kirándulást. Ez nagyon indokolt elhatározás volt, hisz közösségünkbe az évek során sok olyan új tag lépett be, aki nem ismerte a régieket, vagy csak a munkában, egyesületi rendezvényeken találkoztak egymással. Célunk tehát az élményszerzésen túl a közösség építése, erősítése volt.
Hamar eldőlt, hogy a legszívesebben választott úti cél a zempléni térség, vagy Szatmár-Bereg lehet. Elsősorban azzal a céllal, hogy meglátogassuk a Magyar Nyelv Múzeumát és a Kazinczy emlékeket Széphalmon, vagy a „kisújiak fáját” Nagyaron. Egy sikeres NCA pályázat lehetővé tette mindkét cél megvalósítását.
Október 2-án vágott neki 48 fős csapatunk a több, mint 530 kilométeres útnak. A szakmai vezetést Dr. Kiss Kálmánné és Dr. Tóth Albert tagtársaink vállalták. Így hát a magas színvonalú idegenvezetés biztosítva volt az út minden szakaszán: tájforma, növény és állatvilág, irodalmi és történelmi emlék, emberi alkotás és pusztítás, végbement változás nem maradt ismeretlen a résztvevők előtt
Az első megálláskor – harmatos sétával – ismertük meg a Debreceni Nagyerdő flóráját. Továbbmenve, a busz ablakából a Hajduság és a Nyírség jellemzőit, Nyíregyháza szépségeit, „második otthonunk” Rakamaz szerepét a kisújiak életében. Második megállónk Tokajban volt, ahol mindenki önállóan tölthette el az 1 órás szabadidőt. Akik régebben jártak erre, közös sétával csodálták meg a két folyó találkozását, a szépen felújított épületeket, az új emlékműveket, hogy aztán mindenki elmerüljön a vásári forgatagban, vagy megkóstolja, megvásárolja a tokaji nedűt is. ( Még tartott a szüreti rendezvény.)
Az út további szakaszán a táj csodálata mellett Margitka segítségével átismételtük mindazt, amit a magyar nyelvről, Kazinczyról és koráról tanultunk, s elfelejtenünk nem szabad. Felkészültünk lélekben a múzeum és az emlékcsarnok meglátogatására.
Harmadik megállónk ugyanis Széphalmon volt, ahol megismerkedtünk a tavaly végleg átadott Magyar Nyelv Múzeuma értékes anyagával, az emlékcsarnokban Kazinczy éltével dokumentumok, képek, szobrok segítségével is. A Himnusz éneklésével, koszorúnk elhelyezésével fejeztük ki tiszteletünket a parkban lévő sírok mellett. Koszorút vittünk a 14. aradi vértanú Kazinczy Lajos szobrához is a közelgő ünnep alkalmából.
Utunkat a Bodrog-közben folytattuk. Megcsodáltuk a karcsai Árpád-kori templomot, megnéztük a pácini kastélyt, Cigánd határában az árapasztó víztározót, a néhány éves Tisza-hidat, s máris Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében voltunk. Kisvárdát, Vásárosnaményt és a közbeeső falvakat csak a buszból nézhettük, mert igyekeznünk kellett utunk végcéljához, Nagyarra.
Két éve terveztük, hogy megjelöljük a Petőfi-fa utódját. Kérdezhetnék, mi közünk nekünk ehhez a fához? Sok közünk van hozzá: Dr. Tóth Albert hozott haza néhány makkot a haldokló tölgyfa utolsó terméséből. Kisújszálláson, az udvarán vetette el, azok kikeltek, szépen fejlődtek, s 1999-ben egy csemetét visszavittünk elültetni Nagyarra. (Erről az eseményről a korabeli Nagykun Kalendáriumban olvashatnak.) Két éve a városvédő táborosoknak elmeséltük e fa történetét, mire valaki megszólalt: „akkor ez a kisújiak fája”. Helyeseltünk neki és elhatároztuk, adandó alkalommal megjelöljük. Megszereztük a helyi önkormányzat engedélyét, Oláh László elkészítette a kis emlékoszlopot az emléktáblával, s most leástuk a fánk elé a polgármester asszony és egy képviselő társa jelenlétében, akik megköszönték és megígérték, hogy vigyáznak rá. Közös értékteremtő munkánkat jóféle szatmári szilva pálinka és pogácsa elfogyasztásával tettük még emlékezetesebbé.
Ezen az úton láttuk a napkeltét és a napnyugtát, sok új ismerettel gazdagodtunk, megismertük egymást, öregbítettük városunk hírnevét, jelet hagytunk magunk után, s nem mellékesen nagyon jól éreztük magunkat. Bárcsak jövőre is volna lehetőségünk egy ilyen kirándulásra.
A kirándulás képeit Tóth Tünde és Ari Géza készítette
