Országos találkozó Jászberényben

Írta: Monoki Kálmánné

Város- és Faluvédők Országos Konferenciája
Jászberény 2010. július 14-15-16.

Mintha még most lettünk volna Rácalmáson, az előző évi találkozón, olyan gyorsan eltelt egy év. Ugyanolyan forró júliusi napokra virradtunk és ugyanolyan meleg fogadtatásban volt részünk Jászberényben., mint az előző években.
Jászok, kunok, hajdúk, Sajó mentiek, dunántúliak, fővárosiak, mint régi jó barátok, találkozhattunk a jászok fővárosában.

Kiváló helyszínnek bizonyult az Andrássy Rendezvényház, amelynek klímatizált előadóterme, ebédlője és udvari körterasza alkalmas volt minden program lebonyolítására.
A megnyitó ünnepség színvonalas kezdés volt a szakmai konferencia előkészítésére. Jászberény polgármestere, a térség országgyűlési képviselője, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke és jeles szakmai előadók sora tisztelte meg az országos konferenciát.
A városvédők elnöke, Ráday Mihály úr megelégedéssel nyugtázta már az első percekben a találkozó várható sikerét.
A jászberényi városvédők elnöke, Bolla János és Hortiné dr. Bathó Edit etnográfus, a Jász Múzeum igazgatója biztos kézzel irányították lelkes segítőikkel együtt a mintegy 250 résztvevő minden percét.

Plenáris ülésen hallgathattunk előadást az értékmegőrzésről és a kisvárosok XXI. századi arculatáról. A vidéki városok történelmi szerepe sok érdekes tudnivalót adott a hallgatóságnak. Megismerhettük, a térképen való tájékozódásnak sokféleségét, kinek, melyik térkép felel meg, melyik az igazán jó térkép, ha egy településen el szeretnénk igazodni.
Tájékoztatót kaptunk Jászberény városképének kialakulásáról, fejlesztéséről, városépítési terveiről.
Az előadások és a jellegzetes jászsági ízek elfogyasztása után kulturált, kényelmes kollégiumi szobákban pihenhettünk.
Az első nap esti programja ízelítőt adott a jászsági néphagyományokból. A Jászság Népi Együttes, a Kossuth Zrt. Porteleki Pávaköre, a Jászsági Hagyományőrző Egylet tagjai és Bolla János népdalai szórakoztattak bennünket. A Történettánc Csoport és a Rock and Roll táncosok után mi is táncra perdültünk és jókedvűen szórakoztunk.

A találkozó második napján különböző témájú szekciókban folytattuk a munkát:
-természetvédelem, épített környezetünk védelme,
-hagyományőrzés a 21. század elején,
-fiatalok az örökségvédelemért.
Ez utóbbi szekcióban a városszépítő táborok tapasztalatairól számolt be egyesületünk titkára, Nagy Gy Róza, amely nagy érdeklődésre tartott számot. Szétosztottuk a résztvevőknek színes kiadványainkat, amelyek bemutatják városunkat és a városvédők tevékenységét.
A csoportos beszélgetéseken hozzászólások, viták hangzottak el, és ajánlásokat fogalmaztunk meg a Város és Faluvédők Szövetsége felé.
A szakmai eszmecseréket és a finom ebédet városnéző séta követte, majd a Rákóczi emléktábla avatására került sor a Jászkürt Fogadónál.
A találkozó fénypontja ezúttal is a Podmaniczky –díjak átadása és a polgármesteri fogadás volt. Ekkor került sor a „vándorbot” átadására, amely budaörsi barátaink kezébe került.

Az ünnepélyes, hivatalos zárást most is bőséges vacsora és mulatság követte. A hangulatot ismét Bolla János nótái, valamint Fehér Ödön és zenekara biztosították kiválóan.
Az est végén, mi kunok, a jászokkal, Sajó mentiekkel ismét együtt nótáztunk, igen jó hangulatban.
És még mindig nincs vége, hiszen pénteken reggel négy autóbusszal, négy csoportban kirándultunk a jászság különböző településein. Megismertük a nevezetességeket, hagyományokat, a jászok kultúráját, vendégszeretetét. Házigazdáink lelkiismeretes előkészítő munkával, tartalmas délelőttöt szerveztek számunkra.
Az „utolsó ebéd” után búcsúztunk egymástól és vendéglátóinktól. Megköszöntük a szíves látást a „jászsági tasakot” a sok szép ismertető anyaggal, amely mellett még bor és méz is volt útravalónak. A látottakat és az eseményeket megörökítettük fényképeken és videofelvételen.
A legszebb emlékeket pedig szívünkben őrizzük, abban a reményben, hogy jövőre Budaörsön újra találkozunk.

SLUSSZ poén: Mi, kisújiak, mindig kitalálunk valamit! – ahogy Ráday úr mondta.
Igen, vittünk a nagy hőségben egy pergelt tortát, amely „Lehel kürtjét” ábrázolta.
Egy versikével adtuk át:

„Kisújiak mi vagyunk,
Grilltortával landoltunk,
Bennetek van most a remény,
Hajrá Jászság, hajrá Berény!”

Köszönjük Jászberénynek, köszönjük a kisúji Városvédő és -Szépítő Egyesületnek, hogy részt vehettünk a találkozón:
Balogh Károlyné, Kovács Kálmánné, Nagy Gy. Róza, Tatár Zoltán, Klément-Balla Ágnes. Egy napra velünk voltak: Gubuczné Tomor Mária, Kása Attila, Fekete Imre és Fekete Imréné.